Rólam

ismerj meg jobban
Hegyi Timi vagyok,
vállalkozónőknek segítek abban, hogy ne csak megtervezzék, hanem meg is valósítsák az innovatív ötleteiket.
Többször is irányt váltottam a karrieremben, gazdasági agrármérnökként bankszektorban kezdtem, azután jogászként követeléskezeléssel foglalkoztam, majd a gyerekeink születését követően a vállalkozói létrformát választottam, business coach lettem.
2019 óta szinte kivétel nélkül olyan vállalkozások elindításában segítettem, ahol szintén egy teljesen új irány rajzolódott ki, és ennek az új vonalnak a kiépítésében, a célok kitűzésében és a konkrét lépések megtételében volt szükség a jelenlétemre.
2023-ban a szakmai tevékenységem során az egyéni mentorálásra (LAUNCH mentorprogram) és a klubomra (Women’s Business Class) helyezem a fókuszt, a háttérben pedig tudásanyagok készítésével foglalkozom.
A célom az, hogy az innovatív ötletek eljussanak a megvalósítási szakaszba. Szeretném, ha minél több hobbivállalkozásból válhatna biztos jövedelemforrás, céltudatos haladás és következetes építkezés révén.
Ha szeretnél elindulni a vállalkozásoddal vagy épp egy megtartó vállalkozói közegben szeretnéd tölteni a következő hónapokat, jelentkezz be hozzám egy ingyesen 20 perces online konzultációra, hogy átbeszéljük a részleteket!