Innovatin blog

Szabadulj meg a szükségtelen holmiktól és érezd magad jól az otthonodban!

Hetek óta szelektálok és minimalizálok a lakásban, amit minden évben megteszek egyébként kétszer. Az egyik ilyen selejtezéses időszak általában tél végén jön el, amikor már rettentően várom a tavaszt és többnyire ősszel is megválok néhány tárgytól, amelyeknek jobb lesz már máshol. 

A mostani rendrakás közben számtalanszor eszembe jutott Bitay Andi, akit az instagramról ismerek és követek már jó ideje. Nem csak a szemet gyönyörködtető fotói miatt szoktam elidőzni az oldalán, az írásait is szívesen olvasom. Sőt, néhány podcast adását is meghallgattam az utóbbi időben.

Andi anya, online tartalomgyártó és abban ad hatalmas motivációt, hogy hogyan élhetjük az életünket kevesebb tárgy ölelésében, kvázi kacatmentesen. Nem csoda, hogy miután ez a téma körüllengi a hónapomat, egy kis extra inspirációt hozok Nektek és magamnak is Anditól, méghozzá a vele készített interjú formájában.

1) Mik voltak a minimalista élet irányába megtett első lépéseid? Hogyan jutottál el az életviteledben oda, ahol most tartasz?

Szerintem nem vagyok azzal egyedül, hogy a gyerek születése indított el egy tudatosabb irányba. Körbenéztem az otthonunkban, a mindennapjaimban és elszörnyedtem attól a sok tárgytól, ami körbevett. A legnagyobb baj az volt, hogy ezek jelentős része teljesen felesleges volt és gyakran úgy vásároltam őket, hogy programnak tekintettem azt, hogy valamit vegyek. 

Elkezdett foglalkoztatni a téma és ekkor szembejött velem a minimalizmus egy cikk formájában az interneten. Elolvastam és magamra ismertem. Nagyon tetszett, hogy egyáltalán nem tűnt szélsőségesnek a leírásból, hanem az egyéni igényekre reagált és lényegében szembement a fogyasztói társadalommal. Ráadásul rávilágított arra, hogy ez nem csak a tárgyakról szól, hanem nagyfokú önismereti út, ami során minden értelemben szabadabbá válhat az ember.

Ma már nem tartom magam minimalistának, az otthonunkra sokkal jobban szeretem a kacatmentes szót használni, mert érthetőbb mindenki számára. Magamra pedig azt mondom, hogy tudatos vagyok. 

2) A megnyugtató otthonon túl mire van még szükséged ahhoz, hogy vállalkozó anyaként kiegyensúlyozottan teljenek a napjaid?

Naptárra és sok-sok jegyzetre. 🙂 De komolyan, máshogy nem tudnám csinálni. Egyrészt szükségem van arra, hogy szervezett legyek és pontosan lássam magam előtt, hogy miket kell az adott napon elvégeznem. Másrészt fontosnak tartom, hogy tudatosan szánjak időt eközben a pihenésre is, mert anyaként a munkaidő utáni időszak sem a felhőtlen pihenésről szól. Harmadrészt időről időre ki kell szabadulnom a lakásból, hogy némi inger érjen. Van, hogy elmegyek egy kávézóba dolgozni, máskor csak sétálok vagy találkozom egy barátommal. 

Szerintem nagyon fontos, hogy ne csak a munkára és a gyereknevelésre összpontosítson az ember, hanem találja meg azt is, mi az, amiből töltődni tud. Ugyanakkor, arra is figyelek, hogy ha otthon van a kisfiam, akkor már ne dolgozzak. Nekem délután véget ér a munkanap, amikor elmegyek érte az iskolába, és csak akkor veszem elő a laptopom pár percre, ha valami miatt nagyon muszáj. 

3) A multifunkciós, magazinokba illő nappalitokban tartalmat gyártasz, podcast műsorod is van. Neked mi kell ahhoz, hogy hatékony tudj lenni otthonról dolgozó anyaként?

Azért azt szeretném leszögezni, hogy a mi nappalink sem illik minden nap magazinba! Gyakran eluralkodik benne a káosz, amikor sem rendezettnek nem érzem, sem nyugodtnak, de olyankor hátat fordítok ennek és legalább a dolgozó asztalomon rendet teremtek, hogy összpontosíthassak a munkára és később máshol is rendet rakok.

Szeretek illatgyertyát gyújtani, ha dolgozom, esetleg elindítani valami nyugis zenét és kizárni a telefon állandó csipogását. Arról már leszoktam, hogy híroldalakat olvassak, csetelgessek vagy nyomon kövessem a social media hírfolyamok frissülését. Mostanában néha megijedek, hogy egyre ritkábban nézek rá az Instagramra 🙂 Tartalomfogyasztás helyett a tartalomgyártásra fókuszálok és ez nagyon eredményes eddig. 
 

4) Van még erre az évre olyan projekted a lakásotokban, amit szeretnél megvalósítani?

Igen, több apróság is van, de a legfontosabb projekt most az előszobai beépített szekrény modernizálása és külső felújítása. Ezt hátrahagytuk a lakás felújítása során és sajnos azóta csúszik a dolog idő hiányában, de már annyira zavar, hogy eldöntöttem, idén meg kell csinálni. Magunk fogjuk szebbé varázsolni és szerintem szuper lesz a végeredmény. 
 

5) Annak, aki már ma szeretne tenni azért, hogy a zsúfolt otthonát letisztulttá varázsolja, milyen tanácsot adnál? Hogyan fogjon hozzá a folyamathoz?

Rengeteg gyors praktika létezik az azonnali eredmény eléréséhez. Úgy tartom, hogy ezek nagyon jók arra, hogy az ember lelkesedését meghozzák a téma iránt és motiválttá váljon. Ráadásul sokan vannak, akiknek nincs annyi szabadidejük, ezért ők inkább bele sem kezdenek a kacatmentesítésbe, ha azonban kisebb tevékenységekre szabdaljuk, akkor legalább elindul a folyamat. 

Aki szeretné, az válasszon ki egyetlen helyiséget vagy egy szekrényt, és összpontosítson arra. Fontos, hogy pakolj ki belőle mindent, mert különben csak tologatod majd jobbra balra a tárgyakat. Egyenként vedd kézbe a tárgyakat és őszintén válaszolj a kérdésre, hogy szükséged van-e rá. Számtalan oka lehet annak, hogy valaki annak ellenére meg akar tartani valamit, hogy már évek óta nem nyúlt hozzá. Ez lehet bűntudatból eredő, de fontos szerepe lehet itt a neveltetésnek is például. 
 

A legfontosabb, hogy tudatosítsd magadban, ez a te otthonod, ahol jogod van jól érezni magad! És ha ehhez az kell, hogy kevesebb holmi legyen benne, akkor menjenek!

Képek forrása: kacatmentesotthon.hu

Hegyi Timi

Lendület női vállalkozásoknak

Egyéni és csoportos programokkal

segítelek a vállalkozói feladataid rendszerezésében.

Women’s business class

tematikus online klub, vállalkozói terveiket megvalósítő nőknek

Küldj üzenetet, hogy egyeztethessük a találkozónk időpontját!

Hegyi Timi

bejelentkezem

Kapcsolat

Ha szeretnél velem dolgozni vagy csak kérdésed van, itt tudod velem felvenni a kapcsolatot.
Egyeztessük az első találkozás időpontját!

Kövess engem!

Kategóriák

hírlevél

Hírlevél

Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, ahol sok hasznos információval látlak majd el, hogy nagyobb betekintést nyerhess az INNOVATIN életébe.

hírlevél
hatékonyság

Ezért alakíts ki időblokkokat a vállalkozói naptáradban

Az egyéni vállalkozói menetrend kialakításakor is lényegében meghatározott típusfeladatokhoz kapcsolt időblokkokat hozunk létre, amely végül teljes mértékben összhangban áll a …

Elolvasom
interjú

Játssz az érzelmekkel, amikor azt érzed, nem vagy elég jó

Ahhoz, hogy külső elvárásoktól mentesen éljünk, a saját utunkat járjuk, bizony meg kell hoznunk egy-két nehezebb döntést, amiknek köszönhetően végre …

Elolvasom
interjú

Így építette fel webes vállalkozását Szitár Laura, aki most 5+1 hasznos stratégiai tippet is megoszt velünk

Szitár Laurára és vállalkozására nemrég egy podcast adásban figyeltem fel, amelyben Laura izgalmas és hasznos könyveket ajánlott más vállalkozóknak. Kíváncsivá …

Elolvasom
olvastad már?

innovatin blog

olvastad már?