Az elmúlt egy évben sok kapcsolódási pontom volt Judittal (Flachné Asztalos Judit), vállalkozói reggeliken találkoztunk, ugyanabban az életmód csoportban voltunk tagok, „időgazdálkodtunk” is párszor, és a lista most ezzel az interjúval folytatódik. Számomra nagyon izgalmas az, amivel (amikkel) Judit foglalkozik, ő is jogász, kétgyermekes anyuka, emelett fotós vállalkozását építi, scrapbookozik, ha ideje engedi és még dúla is.
De, hogy hogyan is kanyarodott Judit jogi pályája egy új, kreatív szakma, a fotózás felé, azt az interjúból most megtudhatjátok.
Milyen út vezetett a jogi pályától a fotózásig?
„A kreatívkodás mindig közel állt hozzám, csak az változott folyamatosan, hogy éppen mi az a tevékenység, amire rákattantam. Volt rengeteg dolog: eleinte a rajz, a hímzés, aztán később süti sütés és torták dekorálása, újabban a scrapbookozás, hogy párat kiemeljek. A fotózás viszont mindig jelen volt, de persze sokáig csak kattintgattam hozzáértés nélkül. A fotózás komolyabban úgy tíz éve került be az életembe.
Akkor készültem az esküvőnkre és keresgéltem neten, ki fotózhatna majd minket a nagy napon. Nem volt könnyű, mert utáltam, ha fotóznak. Gyerekkoromból a kötelező igazolványképek, ovis fotózások élményei maradtak meg, de a házasságkötésünkről nyilván szerettem volna fotókat.
Akkor még újdonság volt itthon az úgynevezett jegyesfotózás, de engem rögtön megfogott, mert tetszett a lehetőség, hogy esküvő előtt már ismerkedhetünk a fotóssal. Az összhang első perctől megvolt és olyat tapasztaltam, amit addig nem: élveztem, nem feszengtem. Azokat a képeket azóta is imádom visszanézni.
Ez a tapasztalat annyira hatott rám, hogy szerettem volna megtanulni, továbbadni, mert tudom, hogy sokaknak van ellenérzésük, ha fotózásra gondolnak. A fotósunkkal a kapcsolatunk az esküvő után is megmaradt, sőt barátsággá nőtte ki magát, később ő lett a mentorom is. Tőle tanultam meg az alapokat, majd jártam vele esküvőket fotózni, később pedig egy projekt keretében megismerkedhettem a glamour- és divatfotózással is.
A fényképezés mindig jó kikapcsolódást jelentett a jogászkodás világából. Eleinte ételek voltak a modelljeim (akkor indult itthon a gasztrobloggerkedés és nekem is volt egy :)), viszont később a kisfiam születése után erre már nem volt időm. A fókuszom átkerült a családomra – képletesen és szó szerint is – és mivel egyre többen váltak anyává a baráti körből, valahogy beindult ez az irány. Nem gondoltam, hogy ez egyszer vállalkozás szintjére lép, a célom eleinte a saját albumunk megtöltése volt.”
Miben érzed leginkább a fotós munkáid egyediségét?
„Őszintén szólva nem tudom, mitől lesznek juditosak a képek. Azt viszont tudom, hogy mit szeretnék visszaadni velük és egyre inkább körvonalazódik az is, hogy ezt milyen módon valósítom meg. Szeretem megismerni az embereket, érdekelnek az érzéseik, az életük, a foglalkozásuk, bármi. És azt tapasztalom, hogy az emberek is szeretnek mesélni, beszélgetni, csak a hétköznapi pörgésben erre egyre kevesebb a lehetőség.
Szeretem, ha a fotózás teret tud engedni ennek és nem kényszerként élik meg, hanem ők is töltődni, kikapcsolódni tudnak abban az egy-másfél órában. Ezért sem csinálok 20-30 perces minifotózásokat például. És ezért szeretem, ha szabadban, kedvenc helyeken, akár saját otthonban fotózunk, mert ott könnyebb ezt az állapotot elérni.”
A családok fotózásában mi adja számodra a legtöbbet?
„Nagyon szeretem a családokat, különösen a gyerekeket fotózni. Amikor anya lettem az volt a legnehezebb, hogy visszalassuljak a multis pörgésből egy baba tempójára. Elképesztően nehezen éltem meg az elején azt, hogy négy fal között vagyok, ahol minden nap szinte teljesen egyforma és a változás napokban, sőt hetekben mérhető. De sikerült ezt elfogadnom, és azóta nagyon lenyűgöz a gyermeki lét. Imádom figyelni, hogy látják ők a világot, mi az, ami számukra érdekes, mennyire másként gondolkodnak dolgokról.
Ezeket a momentumokat szeretem megörökíteni leginkább és ezért is törekszem arra, hogy a gyerekek köré épüljön a fotózás és ne erőszakoljak rájuk egy elképzelést. Nagyon jó érzés az is, amikor a családok visszatérnek hozzám, jó látni, hogy változnak az évek során, jó együtt nosztalgiázni, hiszen bizonyos szinten én is az életük részévé válok.
Boldoggá tesz, amikor a gyerekek is ismerősként térnek vissza, vagy amikor úgy köszönnek el, hogy jövőre találkozunk. Idén kedvencem volt egy kisfiú, aki azt mondta, hogy csak azért jött el, mert megtudta, hogy én fogok fotózni.”
Mi volt fotósként az eddig legmeghatározóbb élményed, fotózásod?
„Nehéz egy dolgot kiemelnem… Sokat adtak például a különböző workshopok, amiken az évek során részt vettem. Leginkább talán egy tavalyi, amit Englert Orsi tartott. Meghatározó volt az OKJ képzés is, érdekes volt felnőttként újra iskolapadba ülni és vizsgára tanulni.
A sulihoz kapcsolódik az a fotósorozat is, ami igazán közel áll a szívemhez, mert az otthonszülés a témája. Ehhez hónapokon keresztül tartottam a kapcsolatot egy bábával, Béres Edinával és neki köszönhetően rengeteget tanultam a bábai szemléletről, háborítatlan szülésről. A sorozat több szülés anyagából lett végül összeválogatva, hogy olyan pillanatokat emelünk ki, amik igazán jellemzik az otthonszüléseket. Jó érzés volt, amikor a válogatáskor a konzulensem sem tudta az előírt darabszámra redukálni a képeket és gratulált a sorozathoz! Ez nagyon sokat jelentett nekem.”
Aki kicsit közelebbről is ismer, biztosan tudja rólad, hogy dúla is vagy. Mesélj picit erről a hivatásodról!
„Igen, bár sokkal kevesebb lehetőségem jut gyakorolni ezt a hivatást, mint szeretném, dúla is vagyok. Sokan nem tudják pontosan, hogy ez mit jelent és nagyon gyakran keverik a bába szerepével. A dúlának nincs egészségügyi végzettsége és nem is feladata a szülést ilyen módon kísérni, inkább egyfajta lelki támogatóként van az anya mellett akár már a várandósság alatt, és sokszor a szülés után is.
Nem tudom, mi volt hamarabb a szülésfotózás iránti vágy, vagy a dúlaság. A lányommal való várandósság alatt sokat informálódtam a szülésről, és mivel ő császármetszés után született természetes úton, később sokan kérdeztek engem is a tapasztalatokról.
Egyre több ismerősöm lett, aki szülés körüli segítő és aztán a fent már mesélt szüléskísérés is ebbe az irányba terelt. Barátnőm mellett éreztem azt először, hogy fotó helyett a kezemet nyújtom inkább, mert abban a pillanatban úgy éreztem arra nagyobb szüksége van.
Aztán hamarosan dúlaképzésen találtam magam. Azért az hozzátartozik, hogy a képzés első napján azt gondoltam, „Mit keresek én itt?”. A képzés végére pedig teljesen beszippantott ez az egész és biztos voltam abban, hogy jó helyen vagyok.”
Szépen összeér ez a két terület, a fotózás és a dúlaság, amikor szülésfotózást vállalsz. Hogyan működik ez a típusú fotózás?
„Nagyon sokszor megkapom kérdésként, ha ez szóba kerül, hogy miért akarok szülést fotózni? Ki akarja, hogy a szülését fotózzák? Itthon ez még szokatlan, sőt talán megbotránkoztató is sokaknak. Ezért fontos szerintem tisztázni, hogy nekem nem az a célom, hogy a folyamatot premier plánban kattintsam végig. Az egész a lányom születése után kezdődött, akkor fogalmazódott meg bennem, milyen lenne, ha egy szülést fotózhatnék.
Mivel ez nagyon intim téma, nem kezdtem el kismamákat kérdezgetni, azt gondoltam, ha ott a helyem, akkor majd megtalál a lehetőség. Nem kellett sokáig várnom, úgy egy évvel később egy barátnőm kért meg, hogy kísérjem el a szülésére és megkérdezte, nem ciki-e, ha arra is megkér, fotózzak is közben. Az ő szülésén végül nem sok kép készült, mert viszonylag rövid időt töltöttünk a kórházban, de onnan indult el ez az egész szülésfotózás.
Azóta már több szülésen vettem részt fotósként, leírhatatlan érzés ilyen mértékű bizalmat kapni! Óriási dolognak tartom, hogy a nők mire képesek a szülés során, ezt az erőt szeretném megörökíteni ilyenkor. Úgy gondolom, jó, ha erre képek által is emlékezni tudnak. Én arra törekszem, hogy az egésznek a hangulatát rögzítsem. A sorozatok nagyobb része inkább az aranyórát, az első találkozást, ismerkedést rögzíti.”
Mi lenne számodra az álomfotózás?
„Rengeteg gyönyörű hely van, ahova szívesen elutaznék, ahol szívesen fotóznék. Aktuális vágyam egy havas, fenyveses fotózás… Jó lenne, ha idén lenne hó és lennének vállalkozók ilyen sorozatokra. Nagyon inspirálnak a különböző styled shootok is, különösen esküvő témában, sokszor vágytam rá, bárcsak ilyet fotózhatnék.
Mostanra viszont úgy érzem, hogy közelebb állnak hozzám a családok, a jó értelemben vett hétköznapiság és az előző válaszokból kiderülhetett: a szül(et)ések. Nemrég volt lehetőségem egy családot saját otthonában egy viszonylag átlagos vasárnapon fotózni, imádtam minden percét és nagyon szeretném, ha a jövőben több ilyen fotózásom lenne!
A szülések fotózását nem tudom, hogy bármi überelhetné-e nálam, ha egyet kellene mondanom, akkor biztos, hogy ezt választanám témának. Helyszínben nem vagyok ennyire határozott…, de ha nagyon lehet kívánni, akkor izgalmas lenne valamelyik híres szülésházban fotózni például Balin, vagy Mexikóban! :)”
Nem csak a vállalkozásodat tartod kézben, két kisgyermek anyukájaként hogyan tudod jól beosztani az idődet?
„Ezen a téren bőven van még hova fejlődnöm. Amikor elképzeltem az otthoni munkavégzést és a vállalkozói létet, nem is gondoltam, hogy ez mennyi láthatatlan munkával jár.
A gyerekek mellett különösen az okoz nehézséget, hogy időre kell szervezni a napokat, 8-ra beérni a suliba, majd délután időben elhozni őket. Ezzel persze sok más anya is küzd, a munka jellege sokszor nem olyan, hogy napközben végezhető lehessen, hiszen a fotózásokat a fények miatt jobb az esti órákra időzíteni.
Mivel túlnyomórészt családok az ügyfeleim, sokaknak hétvégén alkalmas, amikor én is pont a családommal lennék. És akkor a szülésekről még nem is beszéltem, ami heteken át tartó készenlétet igényel és teljes kiszámíthatatlanságot arra vonatkozóan, hogy mikor és mennyi ideig kell jelen lennem akár dúlaként, akár fotósként vagyok ott.
Az elején nagyon nehéz volt megtalálni az egyensúlyt a munkában és a magánéletben. A szabadsággal az is járt, hogy eleinte összefolyt minden. Mivel célom volt, hogy a családra több időm jusson, sokszor van az, hogy lazább napokat tartok. Fontos volt azonban rendszert vinni a mindennapjaimba és jó volt segítséget kapni hozzá.”
Az idei év mennyiben befolyásolta az üzleti célkitűzéseidet? Milyen kihívásokkal kellett szembenézned?
„Kezdőként nem volt még tapasztalatom abban, hogyan kell az ilyen nem várt helyzetet kezelni és nagyon visszavetett mind anyagilag, mind motiváltságban az, hogy kimaradt a tavaszi szezon. Nyomasztó volt látni, ahogy a hónapokra előre beírt időpontok törlődnek és szinte üressé válik a naptáram.
A dolog jó oldala volt, hogy végre „csak” anyaként éltem a napokat, ilyenre alig volt példa, mert a gyerekek mellett mindig is része volt az életemnek a fotózás. Úgyhogy ezért nagyon hálás vagyok!
Aztán ahogy teltek a hetek hiányozni kezdett a fotózás, akkor róluk és a mindennapjainkról készítettem képeket. Sajnos az évemet nem csak a járványhelyzet nehezítette, mert nyár elején volt egy kerékpáros balesetem is, amiben eltört a jobb karom. Ezt akkor sokkal rosszabbul éltem meg, mint a karantént, nehéz volt úgy türelmesnek lenni, hogy közben újra beindult az élet körülöttem.”
Mesélj kicsit az idei karácsonyi fotózásokról! Van kedvenc képed?
„A járvány a karácsonyi fotózásokra is rányomta a bélyegét. Felmerült bennem az is többször, hogy egyáltalán legyenek-e fotózások, amikor elkezdték a szigorításokat bevezetni, de azt tapasztaltam, hogy sokaknak pont ezek az alkalmak voltak a kis fénypontok ebben az évben és jó érzés volt, hogy ezeket én adhattam meg nekik.
Vannak kedvenc képeim, az egyik pont a saját családomról készült. Ehhez tudni kell, hogy sokkal nehezebben fotózom a saját gyerekeimet ilyen helyzetben, hiszen akkor egyszerre két feladatot is be kell töltenem.
A közös fotókat távkioldóval tudom megoldani, de amikor ott voltunk, valahogy ez eszembe sem jutott. Időzítőt állítottam, aztán próbáltam odarohanni. 🙂 Nekem ez lett a kedvencem. Minden fotózásról tudnék kedvenc fotót mutatni, leginkább azokat szeretem, amik spontán pillanatok és nem beállított képek.
Judit munkáiból még több csodás képet itt találtok.
